4. fejezet

                                                                     Alone

Szörnyű hetem volt. Nem csináltam semmi mást, csak azt, amit régen: papírmunkát. Miért is reménykedtem abban, hogy ez a hely más lesz? Egyetlen egy dolog volt, amiért megérte szenvedni, ugyanis eléggé összebarátkoztam Sarah-val, ez legalább valamiféle öröm az ürömömben. A munkahelyen nem igazán sikerült senkivel jóban lennem, de legalább Louise foglalkozik velem. Jobban a gondomat viseli, mint eddig bárki valaha, persze ez alól kivétel Maria. Tényleg! Még fel sem hívtam! Gyorsan rohantam a táskám felé, amit ebben a hatalmas lakásban már meg sem találtam, de végül győzedelmeskedtem felette, ugyanis a benne lévő telefonom erőteljesen zenélni kezdett. A kitartó szaladgálásom közben sikeresen nekimentem egy asztalnak, egy szekrénynek, és a lépcsőt sem vettem észre hirtelen, így szerintem tele leszek kék-zöld foltokkal holnapra. Kellemes kis vasárnap lenne, de a telefonomon villogó név nem ezt sejteti...


1 héttel ezelőtt...

Harry szemszöge:

Ismét sikerült úgy kiütnöm magam, hogy megint a fél estére sem emlékszem. Semmi más nem rémlik a pezsgő-rendelésem után, de gondolom megint valami nagyot alkottam. Dühösen ráztam le magamról a takarót, majd a konyhába sietve kerestem az éltető fájdalomcsillapítót, amit meg is találtam, majd egy pohár víz kíséretében elfogyasztottam. Ma semmi dolgunk sincs, így vettem a bátorságot, és tévézni kezdtem, csakhogy Zayn még aludt, de jelen esetben ez az információ hidegen hagyott. Ahogy kiszámoltam, két perc múlva már trappolt is le a lépcsőn, majd elém beparkolva, ezzel eltakarva az éppen Spongyabobot leadó tévét, és idegesen méregetett. Elfojtottam magamban egy mosolyt, majd lazán terpeszkedve, diadalittasan vártam, hogy kitörjön.
-Te normális vagy?!-na mit mondtam-Ilyen hajnali órákban bazi hangosan nézed azt a retkes tévét, és még jót is szórakozol ezen? Elegem van! Tudod mit? Ha te nem mész el innen, én megyek!
-Úh...most meg kéne ijednem, igaz? Ez olyan ígéret, mint amikor azt mondtad, várj, idézem: "Esküszöm, Perrie, hogy nem fogok többet cigizni! Inkább borotválják le a hajam...egy részét, mint hogy meghaljak!". Az is mennyire igaz volt...-imádtam mindig is, ha én álltam nyerésre, és ez most sincs másképp. Mondandóm végén arcizmai megfeszültek, kezeit ökölbe szorította, és szerintem, ha a szeméből késeket meg golyókat tudna lövellni, már rég megmurdeltam volna. Én még mindig csak fürödtem a sikerem sugaraiban, így nem észleltem, amikor Zayn idegesen elővette a bőröndjét, csak amikor már Lou ordítozott nekem, hogy magyarázzam meg neki ezt az egészet, ismét. Megint elkezdődött ugyanaz a harc, amit minden nap eljátszottunk, és vagy Lou vagy Liam jött a békítőt játszani, így hát megint magyarázkodni kezdtem.
-Elég! Nem bírom tovább! Egy óra múlva mindenki kapja össze magát, és amíg nem tisztázunk mindent, el nem megy innen senki!-zaklatottan rohant fel a lépcsőn Louis, majd őt követte Zayn is.

-Ez így nem mehet tovább, ez nem élet így. Beszéljétek már meg könyörgöm ezt az egészet!-esedezett Niall. Meg tudom érteni őket, hiszen ők is részesei ennek a macska-egér játéknak, de sajnos mindketten túl büszkék vagyunk ahhoz, hogy csak úgy feladjuk. Anya mindig is arra tanított, hogy inkább én legyek az okos, és hamarabb adjam fel egy értelmetlen helyzetben, mint hogy mindenki megutáljon, így nem volt más választásom, és beszélni kezdtem.
-Figyelj, lehet, hogy nem mondtam ki, de rettenetesen sajnálom, amit tettem, és esküszöm, hogy első és utolsó alkalom volt, ígérem!-megint előjött az a maró érzés, amit egyesek bűntudatnak neveznek, és ez a szorítás elérte náluk, hogy tudják, tényleg igazat mondok.
-Sajnálom, hogy ilyen rosszul viselkedtem, de értsétek meg, hogy nem tudok olyan gyorsan megbocsájtani! Hatalmasat csalódtam benned Harry, és ezen nem tudom olyan könnyen túltenni magam. Talán egy napon igen, de jelenleg elégedj meg azzal, hogy nem nézlek le, és emberszámításba veszlek, többet nem tudok tenni.-mindenki mélyen hallgatott, tudtuk, hogy ez egy olyan dolog, ami még nem történt velünk, és nem tudjuk, hogyan is kezeljük ezt az egészet. Túl sok ez egyszerre...
Miután mindent megbeszéltünk, és bár még távolságtartóan, de kezet ráztunk, ismét beállt az a régi béke, ami nagyon hiányzott már, de ezt még magamnak sem mertem bevallani...

1 héttel később...

Car szemszöge:

Végre megkaptam az első lehetőségem, ugyanis holnap reggel már egy interjúval kezdek! Annyira felvillanyozott vagyok, hogy azt el sem tudom mondani. A szívem majd kiugrik a helyéről, és úgy érzem, ma este nem igazán tudok majd aludni.
Miután meguntam mindenfajta itthon ülős elfoglaltságot, úgy döntöttem, elmegyek a plázába venni pár dolgot, így rendbe hoztam a kinézetem, és hívtam egy taxit. Kb. 20 perc múlva már dudáltak is nekem, így hát megfogtam a táskám, és célba vettem a boltokat, de előtte beugortam még Sarah-ért, és utána kezdődhetett a csajos nap...
Életemben nem volt nálam ennyi minden, még karácsonykor sem. Soha nem gondoltam volna, hogy ez a visszahúzódó lány ennyire buzgó is tud lenni, amit a sajgó lábam is bizonyít, ugyanis minden ruha- és cipőboltot megmutatott, ami csak létezik. Van egy olyan érzésem, hogy ruhatárat akart velem cseréltetni, de nem bánom, tetszett, amit a tükörben láttam. Kellett pár óra, de a lakásom felvette a régi alakját, és a szekrényem ismét megtelt szebbnél szebb ruhákkal, és miután mindennel végeztem, hagytam, hogy elragadjon a gyönyörű álomvilág...

Másnap...

Ismét Beyonce egyik számára keltem, így nem voltam olyan bosszús, mintha mondjuk rock számra állítottam volna. A nap arany színű sugarai betöltötték szobámat, és a testem is mintha új színt kapott  volna, úgy ragyogott. Látszódtak a szállingózó porszemek a levegőben, amit mindig imádtam nézni, de ezúttal egy percet sem akartam késni az első igazi interjúmról, ezért gyakorlatilag rekord sebesség alatt elkészültem, úgyhogy bő fél óra múlva már az utak kavalkádjában furikáztam. Szerencsére nem lakok messze az irodától, ezért meg tudtam jegyezni, merre kell fordulni ahhoz, hogy ne egy másik városban kössek ki. Mint akit ágyúból lőttek ki, úgy pattantam ki a kocsimból, majd szapora léptekkel vettem célba Louise irodáját. Mielőtt beléptem volna, megigazítottam magamon mindent, nehogy azt higgye, hogy valami egészen mást csináltam éjszaka, és emiatt nézek ki ilyen rendezetlenül. Szívverésem ismét megemelkedett, alig hittem el, hogy nem ugrik ki a helyéről, a levegőt szaporán vettem, tenyerem izzadt, ingem szorítani kezdett, de türtőztettem magam. Vettem egy nagy levegőt, majd kezem a kilincsre helyeztem, és benyitottam. Hatalmas megdöbbenésemre a számomra kicsit sem imádott One Direction terpeszkedett a kanapén, és rögtön megfagyott a levegő, amikor eljutott az agyukig, hogy én vagyok a pincér csaj. Tekintetemet leszegtem a földre és szégyenlősen lépkedtem az asztal előtti székhez, majd lassan leültem. Mindannyian feszültek voltunk, kivéve Louise, aki nem értette az egészet. Nem osztottam meg vele az étteremben történteket, csak leadtam a képeket neki, és ennyi, nem akartam, hogy belefolyjon az egészbe. Éreztem a tekinteteket rajtam, és emiatt valószínűleg teljesen elvörösödtem.
-Khm...na szóval, mint látod, velük fogsz együtt dolgozni ebben az egy órában, gondolom nem kell neked bemutatnom őket.-bólintottam, de úgy, hogy még véletlenül se bújjak ki a hajam által alkotott védőfalamból.-A kérdéseket előre megbeszéltük, nincs benne egy olyan sem, amely személyi jogokat sértene. Mindent átvettünk a múltkor, szóval akár kezdhetnéd is.-odanyújtotta nekem a papírt, majd el is hagyta a szobát. Még mindig mereven néztem előre, nehogy akárcsak rájuk nézzek, de sajnos ezt nem kerülhetem el. Ráérősen fordultam a srácokhoz, és miután elégszer megköszörültem a torkom, elkezdtem az interjút...

3. fejezet

                                                              A bad night

-Tessék?-előrébb hajoltam a székemben, hogy ha esetleg rosszul hallottam volna, amit Louise mondott, most jobban és tisztábban jusson el agyamig. Tekervényeim forogtak, majdhogynem már hangot is adtak ki magukból, annyira mérges voltam. Még hogy én öltözzek be pincérnek! Még mit nem! Csak van egy kis gond: ha nem teszem meg, már repülhetek is haza, aminek a gondolata ebben a helyzetben egyre jobban tetszik. Hosszasan kifújtam a dühtől remegő testemből a levegőt, és visszahanyatlottam a székbe.
-Csak egy estére. Már megbeszéltem a tulajjal, és csak annyi a dolgod, hogy a mai napi hírességeket, mert hogy többen is mennek ma oda, lekapd. Aztán a képeket fel kellene tenned a rendszerbe, amit másnap kirakunk az oldalunkra. Kérlek!-nem véletlenül került ő ebbe a posztba, hiszen csak a tekintete és testtartása miatt odaadtam volna neki mindenemet. Csak az a gond, hogy ő túl jó, én meg túl makacs. Üsse kő alapon elfogadtam a kezében szorongatott "egyenruhám", majd halk köszönés után távoztam. Most mit csináljak? Azt sem tudom, hol van az az étterem...

Miután az én csodatelefonom és a járókelők segítségével megtaláltam a puccos helyet, beszéltem a főnökkel, aki azt mondta, egy óra múlva megjönnek az első sztárvendégek, átöltöztem a megszokottnál kellemesebb illatú és tisztább vécében. Az ott dolgozó egyik lány-akiről később kiderült, hogy Sarah-nak hívják-megcsinálta a hajam, és megmutatta, hogyan kell rendelést felvenni, és kihozni az ételeket. Volt elég időm gyakorolni a még zárt ajtajú vendéglőben, de a tapasztalatlanságom miatt még ez is kevés volt.
A hétköznapi emberek csak úgy szállingóztak befelé, és össze-vissza kapkodtam a fejem a sok ágaskodó kéz között.
Már vagy öt perce ott rostokoltam az ötös asztalnál, mert a fickó vagy a fél étlapot megrendelte. Mondjuk látszott is rajta, hogy ha most fel kellene lépcsőznie az Empire State Building-re, elég nehezen menne neki. Inkább megtartottam magamnak a véleményem, miszerint ha megmérném a vérnyomását, az 200/140 lenne, és szépen, bólogatva firkáltam le azt a rengeteg koleszterinnel teli ételt. Az ajtó felett elhelyezkedő kis csengő jelezte, hogy újabb vendég érkezett, amit én egy lomha pillantással jutalmaztam volna, ha nem látom meg, kik érkeznek meg. Az eget rengető belépés után lassan leültek a saját kis eldugott asztalukhoz, és a főnök a fejével aprót biccentve jelezte, hogy ők az elsők a hírességek közül, akikkel foglalkoznom kell. Tenyerem azonnal izzadni kezdett, amit a nadrágomba töröltem, arcomon pír jelent meg, mert bár nem láttam, tudtam, hogy az a sok, a fejembe áramló vér meg fog látszani. Torkomat megköszörültem, majd félve pillantottam Jay-Z-re és feleségére...

Hihetetlenül jó ez az este! Nem csak azért, mert eléggé jól sikerült képeket készítettem még Madonnáról, Jessie J-ről és Cheryl Cole-ról, de még kedvesek is voltak! Soha életemben nem gondoltam volna, hogy találkozok velük úgy igazán szemtől szembe, na meg azt sem, hogy ilyen fesztelenek lesznek. Tudom, mindenki azt mondja, hogy a sztárok is csak hétköznapi emberek, de könyörgöm, ki hiszi ezt el? Szerény személyem szerint azért mégis kitűnnek a tehetségükkel. Mindig azt hittem, hogy tudok uralkodni magamon, de legbelül én is rajongó vagyok! Ugyanúgy kiszárad a torkom, ugyanúgy izgulok, mint bárki más. Ez ösztönös vagy örökletes, nem tudom, de az biztos, hogy az én szakmámban sokat kell még tanulnom ezekről a dolgokról.
Az csengő újabb vendég érkeztéről árulkodott, én pedig reflexből Bill felé néztem, aki csak megrázta a fejét azt üzenve, ma már nem lesz több lekapható alany, ám amikor az ajtó felé nézett, megdöbbentség költözött arcára. Rögtön kutatni kezdte a listát, de ahogy elnéztem, az érkezőket nem látta rajta. Általános emberi kíváncsiságomat nem tudtam legyőzni, ezért tartásomat félrelökve vittem tekintetem az ajtóhoz. Hatalmas megdöbbenésemre a hatalmas, ezernyi rajongóval rendelkező, kétségtelenül helyes férfiakból álló One Direction tette be a lábát ide. Még magamon is meglepődtem, amikor elmúlt az a jellegzetes izgulás, és helyette komollyá változtam. A fiúk elfoglalták az éppen felszabadult asztalt, majd szinte egyszerre néztek rám, látva, hogy nálam vannak az étlapok. A sok szempár okozta zavartságom megint előjött, de türtőztettem magam, így eshetett meg, hogy nyugodtnak látszottam.
-Sziasztok!-köszöntem nekik halkan, és miután viszonozták a gesztust, meglepődve vették tudomásul, hogy semmi olyan szándékom nem volt, hogy most valamelyiküket felszedem. A kezdeti sokk után, egy olyan öt perc múlva sorban kaptam a rendeléseket, de legfőképpen a szöszit érdekelte a kínálat. Sprintelve hagytam ott a bandát, majd miután leadtam Brendának, a konyhásnak a rendeléseket, idegesen trappoltam unalmamban.

Lassan zárnánk, de még mindig itt vannak a hírhedt banda tagjai. Bár lehet csak azért maradtak itt, mert nekem inamba szállt a bátorságom. Ahogy elnézem, rám várnak, de azért nem olyan sürgős nekik. Nem vagyok túl jó emberismerő, de kívülről is látszik, hogy valami nincs rendben. Az ír srác önfeledten eszegeti desszertjét, míg a legkomolyabbnak titulált Liam folyamatosan a telefonját bámulja, a legidősebb, de egyben leghülyébb Louis éppen a répákkal játszik, míg Zayn és a göndör srác néha-néha elkapott tekintetéből megvetés látszik. Vajon mi történt közöttük? Úgy érzem, most jött el az én időm...

Liam szemszöge:

5 nap. Ennyi idő alatt sok minden megváltozhat, rengeteg víz folyik le a folyókon, rengeteg gyerek születik, rengeteg jó vagy rossz dolog történhet, de én csak egy valamire vágyom. Arra, hogy végre felvegye barátnőm azt a rohadt telefont, és végre meg tudjuk beszélni ezt az egészet. Igen, én is eléggé benne voltam, de istenem! Meg sem csókoltam azt a lányt! Kétségtelen, hogy nem igazán voltam tudatomnál, amit az egész napos koplalásnak és a két pohár alkoholnak köszönhettem, de semmi olyat nem követtem el, amit szégyellnem kellene, mégis ezt teszem. Igen, nagyon röstellem, de akkor is okosabb voltam, és inkább egy apró puszit nyomtam az arcára, de ezt rögtön hűtlenségnek kell venni. Miért nem hisz nekem? Hisz már jó ideje együtt járunk, bíznia kellene bennem, de ő mégis hallgat azokra a hangokra a fejében, amik azt suttogják: "Ne dőlj be neki!", vagy "Ha egyszer már majdnem megtette, következőleg meg is fogja!", de ez mind hazugság! Mindent odadobna csak egy kis baki miatt? Akkor már eleve nem volt stabil ez a kapcsolat.
Miután sokadszorra olvastam vissza elküldött, de meg nem válaszolt SMS-eim, inkább kikapcsoltam a lassan már megutált készüléket, és teljes figyelmem az előttem lévő Tiramisunak szenteltem. Annyira nem érdekel semmilyen étel, se semmi, de sajnos arra neveltek, hogy nem pocsékolunk, így lassan megfogtam villám, és szurkálni kezdtem a süteményt...

Harry szemszöge:

Néha nagyon irritál, ha valaki csak azért sem hagyja, hogy jól érezzem magam, és ezt Zayn is nagyon jól tudja, épp ezért csinálja ezt az egész flegmaságot. Jaj, akadjunk már le a témáról! Egyszer megcsókoltam Perriet, de ő azonnal ellökött magától. Tudom, hogy nem voltam éppen a helyzet magaslatán, amikor a bulin voltam, de azért ő se játssza itt nekem az ártatlant! Senki sem emlékszik arra, amikor az X Factorban két vasat tartott a tűzben? Azt miért nem emlegeti fel senki? Miért csak én vagyok az egyedüli fekete bárány? Nagyon dühös voltam, így eldöntöttem, hogy csak azért is megmutatom, hogy milyen egy jó buli Harry Styles-szal, így intettem annak a lánynak, hogy még kérnék pezsgőt. Kalimpálásom láttán végre észrevett, és egy sóhajtás után elindult az asztalunkhoz. Karba tett kézzel, és hegykén állt meg mellettem, majd miután elmondtam óhajom, sarkon fordult és szapora lépteinek köszönhetően két pillanat alatt eltűnt a látókörömből. Nem kellett sokat várnom a behűtött nedűre, így hát öntöttem még magamnak italt.
-Nem gondolod, hogy ez már kicsit sok lesz?-hajolt oda hozzám aggódóan Louis. Mi az, átvette a hallgatag Liam szerepét barátom?
-El tudom dönteni egyedül is, mennyi a határ. Amúgy is, mit szólsz bele?-a kelleténél mérgesebben reagáltam, pedig tényleg csak segíteni akart, csak az a gond, hogy ilyen helyzetekben nem szeretem, ha dirigálnak nekem.
-Figyelj! Tudom, hogy most kivagy, és nem igazán értékeled Zayn viselkedését, de az istenit! Viselkedj már! Még egy cikket akarsz, hatalmas betűkkel írva, hogy "Harry Styles ismét az asztal alá itta magát." ?
-Nem, de...-közbe akartam szólni a lelki-hegyi beszédének, de ez tipikus Tomlinson, hiszen most sem hagyta, hogy akármit is mondjak a védelmemre.
-Akkor pedig szedd össze magad, és ne igyál túl sokat! Hidd el, nem atyáskodni akarok feletted, csak segíteni szeretnék!
-Pedig most éppen ezt teszed! Nem kell senkinek sem a tanácsa, hidd el, tudom, mikor elég...
-Felőlem! Én csak szóltam! Nehogy már beleszóljak a hercegnő életébe! Bocsásson meg felség!-remek, most ő is megsértődött. Ez a nap nem igazán az enyém.

Lassan már mindenki hazament, de még páran lézengenek körülöttünk. Néhányan boldogok, hiszen most kérték meg a kezét, néhányan szomorúak, mert éppen ma szakított velük a párjuk. Pár ember ittasan piheg a  közeli asztaloknál, és mi itt lógatjuk a képünk. Én már lassan kettőt látok mindenből, és még a borzalmas favicceken is röhögök. Talán Louisra kellett volna hallgatnom, de könyörgöm, akkor beismertem volna, hogy igaza van, amit gyűlölök. Az órám már lassan azt mutatta, hogy ideje menni, de én gyermeteg módon maradni akartam, hiszen tök jól érzem magam, és a hangulatom is remek. Ja és tök jól érzem magam...

Car szemszöge:

Már mindenki hazament, csak a One Direction lébecol még mindig itt. Értem én, hogy itt az ételek, bár nem kóstoltam, de biztos nagyon finomak és a hangulat sem utolsó, amit a göndör eléggé ki is mutat, hiszen az egész italt ő nyakalta be, de azért lassan már este 11 óra van, és az ember fáradt, ráadásul le kell adnom holnapra az anyagot drága főnökömnek, amihez momentán se energiám, se kedvem sincs. Idegesen kocogtattam az órám üvegét, ezzel képzeletben hozzásegítve a zárás időpontjához. Nem tudom, hogy telepatikus úton, vagy csak mert szeret valaki engem odafent, de végre a nagy mutató elért a 12-es számig, a kicsi pedig a 11-esig, így végre hazaterelhetem ezeket a részeg barmokat. A hirtelen jókedv miatt boldogan szaladtam vissza a sokat látott asztalig, és önfeledten írogattam, hogy mennyi lesz a számla. Leraktam a fecnit az asztalra, majd vártam, hogy végre megkaphassam azt a hülye pénzt, de helyette hitetlenkedő pillantásokat kaptam.
-Minek adtad ezt ide, még nem szóltunk.- Zayn szerintem hasonlóképpen ittas állapotban van, mint Harry, mert ezt az egy mondatot is alig értettem meg. Leginkább kába morgásra hasonlított a dülöngélő, pakisztáni származású srác beszéde. Esküszöm, hogy semmi bajom sincs az angol akcentussal, de ha valaki részeg, szerintem valami külön, titkos nyelven beszél.
-Csak úgy mellékesen szólnék, hogy zárás van, és ideje lenne távozni.-kissé ingerült lettem, de szerintem érthető, hiszen hogy mer felháborodni, amikor nekem ma az volt a dolgom, hogy az ilyen sztárok miatt futkorásztam az emberekhez egy étteremben, arról nem is beszélve, hogy nem értek a vendéglátáshoz, és legfőképpen a felszolgáláshoz nem, és még neki áll feljebb? Na azt már nem!
-Nyugi kislány! Én fizetek!-szólt oda nekem Harry. Lassan, remegő kézzel a kabátjába nyúlt, majd elővett egy kis zacskót, amiben feltehetőleg egy óvszer volt, így szörnyülködő arcomon meg sem lepődve, mosolyogva kommentálta viselkedésem-Jaj, ez nem most...-beszédét egy kacsintással is megfejelte, amitől nekem felfordult a gyomrom. Mit képzel ez? Tudom, most azt hiszi, hogy " Sztár vagyok, megtehetek mindent! " , de ez nem így van, és ha kell, majd teszek róla, hogy tudja!
-Csak add ide!-lehet, hogy kissé csípős voltam, de ki ne lett volna, ilyen helyzetben?
-Harapós a kicsike!-halk kuncogása töltötte be az éttermet, miközben mindenki dermedten figyelte a legittasabb tagot. Miután eléggé kiröhögte magát, remegő kezében szorongatta a pénzt, megfejelve egy nagyobb borravalóval. Gyorsan kikaptam a kezéből, majd egy halk "köszönöm" után távozni akartam, de megfogta a csuklómat. Soha nem hittem volna, hogy a kíváncsiságom felülmúlja az önuralmamat, de bebizonyosodott, hogy ez lehetséges, és meglepő módon megfordultam. Bár ne tettem volna, ugyanis Harry az eddig gondolom a kezében szorongatott kis cetlit belerakta szó szerint a melltartómba, majd egy kacsintás kíséretében a vállamnál fogva megfordított, majd rácsapott a fenekemre. Életemben nem voltak velem ilyen bunkók az emberek, bár nem tagadom, nem mindenkivel voltam mindig jóban, de ilyen gerinctelen még senki nem volt. Kellett pár másodperc, míg feldolgoztam ezt az egész szituációt, de szerintem elég gyorsan kapcsoltam, ugyanis elég váratlanul érte a pofon, amit adtam neki. Nem hittem volna, hogy ilyen erős is tudok lenni, ugyanis a lendület miatt visszalöktem a székre. Hirtelen bűntudatot éreztem, így inkább felvettem a nyúlcipőmet, és visszarohantam Sarah-hoz. Odaadtam neki a számomra már mocskos pénzt, majd felkaptam a táskámat, és az ajtóhoz rohantam. Már majdnem kiléptem rajta, de előtte még meg akartam mutatni, hogy nem vagyok annyira gyenge, ezért kivettem a melltartómba csúsztatott kis papírt, majd jól látható helyen, úgy, hogy a fiúk is lássák, darabokra téptem azt, és távozásomat a hatalmas ajtócsapódás jelezte...