Szörnyű hetem volt. Nem csináltam semmi mást, csak azt, amit régen: papírmunkát. Miért is reménykedtem abban, hogy ez a hely más lesz? Egyetlen egy dolog volt, amiért megérte szenvedni, ugyanis eléggé összebarátkoztam Sarah-val, ez legalább valamiféle öröm az ürömömben. A munkahelyen nem igazán sikerült senkivel jóban lennem, de legalább Louise foglalkozik velem. Jobban a gondomat viseli, mint eddig bárki valaha, persze ez alól kivétel Maria. Tényleg! Még fel sem hívtam! Gyorsan rohantam a táskám felé, amit ebben a hatalmas lakásban már meg sem találtam, de végül győzedelmeskedtem felette, ugyanis a benne lévő telefonom erőteljesen zenélni kezdett. A kitartó szaladgálásom közben sikeresen nekimentem egy asztalnak, egy szekrénynek, és a lépcsőt sem vettem észre hirtelen, így szerintem tele leszek kék-zöld foltokkal holnapra. Kellemes kis vasárnap lenne, de a telefonomon villogó név nem ezt sejteti...
1 héttel ezelőtt...
Harry szemszöge:
Ismét sikerült úgy kiütnöm magam, hogy megint a fél estére sem emlékszem. Semmi más nem rémlik a pezsgő-rendelésem után, de gondolom megint valami nagyot alkottam. Dühösen ráztam le magamról a takarót, majd a konyhába sietve kerestem az éltető fájdalomcsillapítót, amit meg is találtam, majd egy pohár víz kíséretében elfogyasztottam. Ma semmi dolgunk sincs, így vettem a bátorságot, és tévézni kezdtem, csakhogy Zayn még aludt, de jelen esetben ez az információ hidegen hagyott. Ahogy kiszámoltam, két perc múlva már trappolt is le a lépcsőn, majd elém beparkolva, ezzel eltakarva az éppen Spongyabobot leadó tévét, és idegesen méregetett. Elfojtottam magamban egy mosolyt, majd lazán terpeszkedve, diadalittasan vártam, hogy kitörjön.
-Te normális vagy?!-na mit mondtam-Ilyen hajnali órákban bazi hangosan nézed azt a retkes tévét, és még jót is szórakozol ezen? Elegem van! Tudod mit? Ha te nem mész el innen, én megyek!
-Úh...most meg kéne ijednem, igaz? Ez olyan ígéret, mint amikor azt mondtad, várj, idézem: "Esküszöm, Perrie, hogy nem fogok többet cigizni! Inkább borotválják le a hajam...egy részét, mint hogy meghaljak!". Az is mennyire igaz volt...-imádtam mindig is, ha én álltam nyerésre, és ez most sincs másképp. Mondandóm végén arcizmai megfeszültek, kezeit ökölbe szorította, és szerintem, ha a szeméből késeket meg golyókat tudna lövellni, már rég megmurdeltam volna. Én még mindig csak fürödtem a sikerem sugaraiban, így nem észleltem, amikor Zayn idegesen elővette a bőröndjét, csak amikor már Lou ordítozott nekem, hogy magyarázzam meg neki ezt az egészet, ismét. Megint elkezdődött ugyanaz a harc, amit minden nap eljátszottunk, és vagy Lou vagy Liam jött a békítőt játszani, így hát megint magyarázkodni kezdtem.
-Elég! Nem bírom tovább! Egy óra múlva mindenki kapja össze magát, és amíg nem tisztázunk mindent, el nem megy innen senki!-zaklatottan rohant fel a lépcsőn Louis, majd őt követte Zayn is.
-Ez így nem mehet tovább, ez nem élet így. Beszéljétek már meg könyörgöm ezt az egészet!-esedezett Niall. Meg tudom érteni őket, hiszen ők is részesei ennek a macska-egér játéknak, de sajnos mindketten túl büszkék vagyunk ahhoz, hogy csak úgy feladjuk. Anya mindig is arra tanított, hogy inkább én legyek az okos, és hamarabb adjam fel egy értelmetlen helyzetben, mint hogy mindenki megutáljon, így nem volt más választásom, és beszélni kezdtem.
-Figyelj, lehet, hogy nem mondtam ki, de rettenetesen sajnálom, amit tettem, és esküszöm, hogy első és utolsó alkalom volt, ígérem!-megint előjött az a maró érzés, amit egyesek bűntudatnak neveznek, és ez a szorítás elérte náluk, hogy tudják, tényleg igazat mondok.
-Sajnálom, hogy ilyen rosszul viselkedtem, de értsétek meg, hogy nem tudok olyan gyorsan megbocsájtani! Hatalmasat csalódtam benned Harry, és ezen nem tudom olyan könnyen túltenni magam. Talán egy napon igen, de jelenleg elégedj meg azzal, hogy nem nézlek le, és emberszámításba veszlek, többet nem tudok tenni.-mindenki mélyen hallgatott, tudtuk, hogy ez egy olyan dolog, ami még nem történt velünk, és nem tudjuk, hogyan is kezeljük ezt az egészet. Túl sok ez egyszerre...
Miután mindent megbeszéltünk, és bár még távolságtartóan, de kezet ráztunk, ismét beállt az a régi béke, ami nagyon hiányzott már, de ezt még magamnak sem mertem bevallani...
1 héttel később...
Car szemszöge:
Végre megkaptam az első lehetőségem, ugyanis holnap reggel már egy interjúval kezdek! Annyira felvillanyozott vagyok, hogy azt el sem tudom mondani. A szívem majd kiugrik a helyéről, és úgy érzem, ma este nem igazán tudok majd aludni.
Miután meguntam mindenfajta itthon ülős elfoglaltságot, úgy döntöttem, elmegyek a plázába venni pár dolgot, így rendbe hoztam a kinézetem, és hívtam egy taxit. Kb. 20 perc múlva már dudáltak is nekem, így hát megfogtam a táskám, és célba vettem a boltokat, de előtte beugortam még Sarah-ért, és utána kezdődhetett a csajos nap...
Életemben nem volt nálam ennyi minden, még karácsonykor sem. Soha nem gondoltam volna, hogy ez a visszahúzódó lány ennyire buzgó is tud lenni, amit a sajgó lábam is bizonyít, ugyanis minden ruha- és cipőboltot megmutatott, ami csak létezik. Van egy olyan érzésem, hogy ruhatárat akart velem cseréltetni, de nem bánom, tetszett, amit a tükörben láttam. Kellett pár óra, de a lakásom felvette a régi alakját, és a szekrényem ismét megtelt szebbnél szebb ruhákkal, és miután mindennel végeztem, hagytam, hogy elragadjon a gyönyörű álomvilág...
Másnap...
Ismét Beyonce egyik számára keltem, így nem voltam olyan bosszús, mintha mondjuk rock számra állítottam volna. A nap arany színű sugarai betöltötték szobámat, és a testem is mintha új színt kapott volna, úgy ragyogott. Látszódtak a szállingózó porszemek a levegőben, amit mindig imádtam nézni, de ezúttal egy percet sem akartam késni az első igazi interjúmról, ezért gyakorlatilag rekord sebesség alatt elkészültem, úgyhogy bő fél óra múlva már az utak kavalkádjában furikáztam. Szerencsére nem lakok messze az irodától, ezért meg tudtam jegyezni, merre kell fordulni ahhoz, hogy ne egy másik városban kössek ki. Mint akit ágyúból lőttek ki, úgy pattantam ki a kocsimból, majd szapora léptekkel vettem célba Louise irodáját. Mielőtt beléptem volna, megigazítottam magamon mindent, nehogy azt higgye, hogy valami egészen mást csináltam éjszaka, és emiatt nézek ki ilyen rendezetlenül. Szívverésem ismét megemelkedett, alig hittem el, hogy nem ugrik ki a helyéről, a levegőt szaporán vettem, tenyerem izzadt, ingem szorítani kezdett, de türtőztettem magam. Vettem egy nagy levegőt, majd kezem a kilincsre helyeztem, és benyitottam. Hatalmas megdöbbenésemre a számomra kicsit sem imádott One Direction terpeszkedett a kanapén, és rögtön megfagyott a levegő, amikor eljutott az agyukig, hogy én vagyok a pincér csaj. Tekintetemet leszegtem a földre és szégyenlősen lépkedtem az asztal előtti székhez, majd lassan leültem. Mindannyian feszültek voltunk, kivéve Louise, aki nem értette az egészet. Nem osztottam meg vele az étteremben történteket, csak leadtam a képeket neki, és ennyi, nem akartam, hogy belefolyjon az egészbe. Éreztem a tekinteteket rajtam, és emiatt valószínűleg teljesen elvörösödtem.
-Khm...na szóval, mint látod, velük fogsz együtt dolgozni ebben az egy órában, gondolom nem kell neked bemutatnom őket.-bólintottam, de úgy, hogy még véletlenül se bújjak ki a hajam által alkotott védőfalamból.-A kérdéseket előre megbeszéltük, nincs benne egy olyan sem, amely személyi jogokat sértene. Mindent átvettünk a múltkor, szóval akár kezdhetnéd is.-odanyújtotta nekem a papírt, majd el is hagyta a szobát. Még mindig mereven néztem előre, nehogy akárcsak rájuk nézzek, de sajnos ezt nem kerülhetem el. Ráérősen fordultam a srácokhoz, és miután elégszer megköszörültem a torkom, elkezdtem az interjút...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése